Család és Gyerekszínház
Utolsó frissítés: 2014-02-10 Még nem partner - Hogy lehetsz Faninfo Partner?

Kolibri Fészek

Színház, Gyerekszínház

A Kolbri Fészek a Kolibri Színház egyik játszóhelye.

A Kolibri Színházat 1992-ben a Budapest Fővárosi Közgyűlés alapította.
Az induló társulat Novák János zeneszerző, rendező vezetésével: Székely Andrea és Lengyel Pál rendező, Orosz Klaudia tervező, Fábri Péter és Kárpáti Péter dramaturg, valamint Bodnár Zoltán, Farkas Éva, Gazdag László, Kássa Melinda, Kormos Gyula, Meixler Ildikó, Mult István, Németh Tibor, Sallai Virág, Szívós Károly, Tisza Bea és Török Ágnes színészek, akik az Állami Bábszínházból szerződtek át, vállalták a kísérletezést, az élő színházi munkát.
Alapító tagok közé számítjuk Kemény Henriket, aki először nálunk játszotta kőszínházban teljes repertoárját, megalakulásunktól haláláig minden nyárvégi Kolibri Fesztiválon szerepelt hallhatatlan hősével, Vitéz Lászlóval.

Az első olyan gyermekszínház vagyunk Budapesten, melyben 0-18 éves korig minden gyermek-korosztály megtalálja az érdeklődésének, szellemi és lelki fejlődésének megfelelő előadást.

 

Három játszóhelyünk:

Kolibri Színház (Jókai tér 10.)

Kolibri Fészek (Andrássy út 74.)

Kolibri Pince (Andrássy út 77.)

egymást kiegészítve, sajátos arculattal és önálló művészi programmal várja nézőinket.

 

Az évek során kialakult az a tanárokból, szülőkből álló baráti társaság, amelyik rendszeresen és örömmel hozza el gyermekeit a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházba. Ők azok, akik várják, hogy újra megnézhessék a régi sikereket, mivel azok már beépültek nevelési tervükbe, és ugyanők szívesen veszik a formai, tartalmi meglepetéseket, az újdonságokat is.
Az új társulati tagok fiatal diplomás színészek és a Keleti István Művészeti Iskolában végzett egykori Dajka Margit stúdiósok: Alexics Rita, Bárdi Gergő, Czupi Dániel, Erdei Juli, Fehér Dániel, Krausz Gábor, Megyes Melinda, Mészáros Tamás, Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Ruszina Szabolcs, Szanitter Dávid, Tóth József.

Elérhetőségek
1062 Budapest
Andrássy út 74
Megközelíthetőség:
kolibri@szinhaz.hu
Nyitva tartás
Hétfő -
Kedd -
Szerda -
Csütörtök -
Péntek -
Szombat -
Vasárnap -
Kedvezmények és
fizetési lehetőségek

Készpénz, Erzsébet utalvány, Online jegyvásárlás
Belépők
Hétvégi jegyárak (az árak előadások függvényében változhatnak)
1350 Ft
Egyéb lehetőségek
    Faninfo tipp
    Gyerekeknek
    Családdal
    Tanulóknak

    Korosztály: 0-18
    Parkolás

    Étel, ital
    Programok