KultúraMúzeumMűemlékRendezvényhelyszín
Utolsó frissítés: 2014-05-27 Még nem partner - Hogy lehetsz Faninfo Partner?

Aquincumi Múzeum

Múzeum, Műemlék, Rendezvényhelyszín
Az Aquincumi Múzeum a mai Óbuda területén, a Római Birodalom korában létezett Aquincum település emlékeit mutatja be. A főváros által alapított és fenntartott kulturális intézmény Budapest III. kerületében, a Szentendrei út 135. sz. alatt található, a Budapesti Történeti Múzeum egyik szervezeti egysége. A múzeum Budapest római kori régészeti, történeti emlékeinek legnagyobb gyűjtőhelye.

A múzeumot az egykori aquincumi polgárváros területének egy részén, főként az ottani ásatások eredményeire alapozva alakították ki. A helyben kiásott és a fővárosban máshol, főként Óbudán fellelt római kori emlékek egy töredéke a romkertben és a múzeum épületeiben tekinthető meg.

Az Aquincumi Múzeumot a polgárváros romjai veszik körül a Szentendrei út mindkét oldalán. Az 1879-ben kezdődött ásatásokat Torma Károly vezette. A romkertben jól kivehetőek az egykori város különböző épületei, így a piac, a Mithrász-szentély, a nagy közfürdő és a fórum. A fedett részen falfestmények, sírkövek, szobrok láthatók, az állandó kiállításon pedig többek között a 228-ból származó víziorgona rekonstruált, ma is megszólaltatható példánya.

A romkert

A romkert, Magyarország egyik legnagyobb területű római régészeti parkja az i. sz. 2-3 századi Aquincum polgárvárosának mintegy negyedét mutatja be, köztük a városközpont legjellemzőbb középületeit valamint számos magánházat.

A kőlapokkal burkolt utcák, az épületek kiásott és konzervált alapfalai nyomán a látogató képet alkothat a római városépítészet jellegzetességeiről, az egykori római polgárváros szerkezetéről, fontosabb középületeinek – mint a fórum, a basilica (törvényhozás háza), a közfürdő vagy egyes szentélyek – méreteiről, elhelyezkedéséről. Jól láthatók az i. sz. első évszázadokban korszerűnek számító padlófűtés, a vízvezetékek, a csatornarendszer maradványai. Külön kis védőépületben egy polgárház rekonstruált fürdője is megtekinthető. A polgárvárosnak eddig kb. a harmada került felszínre, egyes részeit már feltárták, de még nem látogathatók.

Az ásatásoknál előkerült értékesebb faragványokat, domborműves ábrázolásokat a régi épület mögött, az időjárástól részben védett oszlopcsarnokban helyezték el. A gazdagon díszített szarkofágok, sírkövek, emléktáblák mellett épületelemek faragott díszítőmotívumai is megtekinthetők.

Aquincum település

Aquincum
egy római település és katonai tábor volt a mai Budapest (Óbuda) területén. A középkor történetírói Aquincum romjait, a mondai város Szikambria (Sicambre, Sicamber, Syccamber, Skambria, Skanboria) romjainak vélték. A rómaiak az első század második felében foglalták el a Dunántúlt. Budapest területének írásos történelme a római helyőrséggel, Aquincummal kezdődik, amelyet 89 körül alapítottak a Duna jobb partján egy kelta település közelében. Aquincum 106-tól a 4. század végéig Alsó-Pannónia központja volt. Virágkora a 2–3. századra esett.

1778-ban egy óbudai szőlősgazda római padlófűtés (hypocaustum) maradványaira talált munka közben. A leletet Schönvisner István azonosította Aquincum városával. A II. világháború utáni helyreállítási munkák és a folyamatos korszerűsítések miatti óriási földmunkák során sorra kerülnek elő a föld alól az ókori emlékek, ezért a 2000 éves Aquincum nemcsak a jelenlegi romterület, hanem a teljes budai oldal és a pesti belváros területe is.

Aquincum feltárása Magyarország legnagyobb régészeti vállalkozásának tekinthető, 2004-ig összesen 742 ásatást végeztek itt. 23 régészeti romcsoport park látható Budapesten, ezek feltárása és bemutatása néha nehézségekbe ütközik. A két legjelentősebb bemutató terület a Táborvárosi Múzeum és az Aquincumi Múzeum.

 

Elérhetőségek
1031 Budapest
Szentendrei út 135
Megközelíthetőség:

Szentendrei HÉV/H5 Kaszásdűlő vagy Aquincum megállók
Záhony utcai megálló (34, 134, 106-os busz)
aquincum@aquincum.hu
Nyitva tartás
Hétfő -
Kedd10:00 - 18:00
Szerda10:00 - 18:00
Csütörtök10:00 - 18:00
Péntek10:00 - 18:00
Szombat10:00 - 18:00
Vasárnap10:00 - 18:00
Kedvezmények és
fizetési lehetőségek
Diákkedvezmény, Nyugdíjaskedvezmény, Csoportos kedvezmény
Készpénz,
Belépők
Felnőtt jegy
1600 Ft
Diák, ifjúsági és nyugdíjas jegy
800 Ft
Felnőtt csoport jegy (20 fő felett)
1000 Ft
Diák, ifjúsági és nyugdíjas csoportos jegy
600 Ft
Felnőtt romkerti belépő
1000 Ft
Diák, nyugdíjas romkerti belépő
500 Ft
Múzeumpedagógiai foglalkozás
800 Ft
Bérletvásárlási lehetőség
Nyitás éve: 1894
Egyéb lehetőségek
  • Ajándékbolt
  • Tárlatvezetés (magyar, idegennyelv)
  • Terembérlés
  • Zártkörű rendezvények, Múzeumpedagógia
  • Akadálymentesített
Faninfo tipp
Egyedül
Pároknak
Tanulóknak
Baráti/haveri társaságoknak
Családdal
Gyerekeknek

Korosztály: 6-
Parkolás
Utcai parkolás lehetséges
Kerékpár tároló
Étel, ital
Büfé
Étel
Programok