KultúraSzínházKiállítóteremKulturális befogadótér
Utolsó frissítés: 2013-10-01 Faninfo Partner

Artus Stúdió

Színház, Kiállítóterem, Kulturális befogadótér
Az Artus alkotó műhely, egyaránt jelenti a 2000 négyzetméteres elhagyatott gyárépületből kialakított stúdiót, az itt alkotó 30 művész interdiszciplináris kollektíváját, valamint az Egyesületet, mely mindehhez az infrastrukturális hátteret adja.

A stúdió rendszeres programjai között szerepelnek az Artus társulat előadásai, képzőművészeti kiállítások, valamint vendégelőadások és kulturális események a társművészetek területéről.

Az Artus társulat 1985 óta működő független kortárs fizikai színház. Működésünk során, több mint 50 előadást hoztunk létre, melyeket 25 országban mutattunk be. A kezdetektől fogva keresünk és szervezünk nemzetközi projekteket, rezidens programokat, koprodukciókat.
Elérhetőségek
1116 Budapest
Sztregova utca 7
Megközelíthetőség:
Kalotaszeg utca (18-as, 41-es és 47-es villamosok)
info@artus.hu
Nyitva tartás
Hétfő -
Kedd -
Szerda -
Csütörtök -
Péntek -
Szombat -
Vasárnap -
Előadások szerint változó.
Kedvezmények és
fizetési lehetőségek

Készpénz
Belépők
Alapterület: 2000nmNyitás éve: 1996
Színházi tér (120 fő, 150 nm színpad)
Próbaterem (100nm)
Csarnok (400 nm)
Kiállító tér (200 nm)
Műtermek (10 helység, 500 nm)
Egyéb lehetőségek
  • Terembérlési lehetőség
  • Kortárs, Kiállítás, Műhely, Workshop, Vendégelőadás
Faninfo tipp
Egyedül
Pároknak
Egyetemistáknak
Családoknak
Haveroknak, baráti társaságoknak
Parkolás
Utcai parkolás lehetséges
Étel, ital
Büfé
Programok