KultúraKulturális központKiállítóteremMúzeumMűemlékRendezvényhelyszínSzabadtéri színházKönyvtár
Utolsó frissítés: 2014-05-27 Faninfo Partner

Benczúr Ház

Kulturális központ, Kiállítóterem, Múzeum, Műemlék, Rendezvényhelyszín, Szabadtéri színház, Könyvtár,
Ebben az évben is új programok, programsorozatok indulnak a Benczúr Házban! Hagyományainkhoz híven jazz, népzene, komolyzene és gyermekműsorok egyaránt szerepelnek kínálatunkban. A mozogni vágyókat torna és táncedzésekkel várjuk, melyek közül minden korosztály megtalálhatja a számára legideálisabbat. Részletes programjainkért látogassa meg honlapunkat, vagy keressen bennünket a Facebookon!

Az épületben található a Postamúzeum és folyamatosan üzemel az 1930-ban létrehozott étterem és kávézó is.

Az épület

Az Egyedi-palota a XIX. század végén épült, egy időben az Andrássy út környékének villanegyedeivel. (A Benczúr utcát akkor még Nagy János utcának hívták.) Az épület terveit Marmorek Oszkár műépítész készítette. A palota háromszintes lakóháznak épült: az alagsorban - a kiszolgáló helyiségek mellett – istálló, az első emeleten lakószobák és fogadóhelyiségek voltak, a második emeleten az irodák kaptak helyet. A Díszterem kupolája alatt télikert állt, az utcai fronton a szalon volt, két oldalán pedig a hölgyszoba (a mai Fehér szalon), illetve az úri szoba (a mai Barna szalon) helyezkedett el. A Vadászterem ebédlőként szolgált.
Elérhetőségek
1068 Budapest
Benczúr utca 27
Megközelíthetőség:

Oktogontól 10 perc, Hősök terétől 5 perc séta.
Tömegközlekedéssel: 1-es metró, 105-ös busz (Bajza utcai megálló)
info@benczurhaz.hu
Nyitva tartás
Hétfő -
Kedd -
Szerda -
Csütörtök -
Péntek -
Szombat -
Vasárnap -
Programtól függően változó.
Kedvezmények és
fizetési lehetőségek

Készpénz,
Belépők

Programtól függően változó jegyárak.$
Nyitás éve: 2012
Díszterem - 100 fő
Vadászterem - 70 fő
Barna szalon - 28 fő
Fehér szalon - 20 fő
Kert - 450 fő
Egyéb lehetőségek
  • Terembérlés
  • Wifi
  • Zártkörű rendezvények, Kiállítások, 24 órás portaszolgálat,
Faninfo tipp
Parkolás
Utcai parkolás lehetséges,
Étel, ital
Büfé
Étel
Alkoholos ital
Programok