Kultúra
Utolsó frissítés: 2015-12-11 Még nem partner - Hogy lehetsz Faninfo Partner?

Káva Kulturális Műhely

Színház, Gyerekszínház, Kulturális központ,

A Káva magas szakmai színvonalon, elismerten működő, hazai és nemzetközi programokat bonyolító színházi és drámapedagógiai műhely. Fő tevékenységünk színházi nevelési (Theatre in Education – TIE) előadások készítése és rendszeres megvalósítása általános és középiskolai csoportoknak, ugyanakkor elkötelezettek vagyunk drámaprogramok és hosszabb távú drámaprojektek megvalósításában is.

Az ország különböző pontjain főként 7-18 éves, sok esetben hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok csoportjaival dolgozunk, de kísérleti előadásokat felnőttek számára is létrehozunk. Programjaink során magas esztétikai minőségre és a tanulási formák komplex alkalmazására törekszünk.

Nagy hangsúlyt fektetünk a hazai és a nemzetközi szakmai együttműködésekre és a disszeminációra: könyveket és filmeket adunk ki a munkánkról, workshopokat, képzéseket, konferenciákat is szervezünk a bennünket érintő témákban.

Társulatunk 1994-ben kezdte munkáját, 1997 őszétől vált teljesen önállóvá. Munkatársaink Magyarország legtapasztaltabb szakemberei közé tartoznak a dráma, a színházi nevelés és a civil menedzsment területén.

Az általunk alkalmazott módszeregyüttes A Résztvevő Színháza (ARS) kifejezéssel írható le. Munkánkra társadalmi beavatkozások sorozataként tekintünk.

Elérhetőségek
1117 Budapest
Körösy József utca 17
Megközelíthetőség:
4-es villamos végállomásától és 4-es metró Újbuda központ megállójától pár perc séta
kava@kavaszinhaz.hu
Nyitva tartás
Hétfő -
Kedd -
Szerda -
Csütörtök -
Péntek -
Szombat -
Vasárnap -
Kedvezmények és
fizetési lehetőségek

Belépők
Nyitás éve: 1994
- gyerekszínjátszó csoport
- diákszínjátszó csoport
- drámaórák
- művészetpedagógiai projektek
- workshopok
Egyéb lehetőségek
    Faninfo tipp
    A színházi iránt világ érdeklődő fiataloknak
    Parkolás

    Étel, ital
    Programok