Kultúra
Utolsó frissítés: 2014-10-18 Faninfo Partner

Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház)

Együttes, Színtársulat, népzene, világzene, rockopera
A Honvéd Táncszínház neve 2014. július 1-jétől Magyar Nemzeti Táncegyüttesre változott. Az új név jól kifejezi a Társulat hazai, európai és tengeren túli küldetését, a Kárpát-medencei magyar néptánckincs megismertetéséért és népszerűsítéséért végzett felelősségteljes és professzionális munkáját. Az új név külföldön egyértelműen azonosítható és idegen nyelvekre pontosan lefordítható megnevezést nyújt, valamint hagyománytisztelettől vezérelve őrzi a Honvéd Táncszínház és a korábban beolvadt Budapest Táncegyüttes örökségét.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház) tánckara Magyarország legnagyobb létszámú, 40 tagú (20 pár) hivatásos néptánc együttese. „Anyanyelve” a Kárpát-medence néptánckincse, amelyből a nagy-formátumú történelmi táncjátékoktól az autentikus folklór műsorokig, a rockoperáktól a népi hagyományainkon alapuló mesedarabokig terjedő, sokszínű repertoár építkezik. Valamennyi produkció közös jellemzője a rendkívüli dinamika, a táncok virtuozitása és a színpadképek látványossága.

A Honvéd Együttes és tánckara – az EuropaS Magyar Táncdíjjal kitüntetett Honvéd Táncszínház (Magyar Nemzeti Táncegyüttes) – művészeti vezetője Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus, Kossuth-díjas Kiváló Művész.
+36 30 587 3826
igazgatosag@honvedart.hu
Faninfo tipp
Mindenkinek
Néptánc kedvelőknek
Táncszínház kedvelőknek
Nemzetiség: magyar

Alapítás éve: 1949

Díjak és elismerések
Programok