Sport és Egészség
Utolsó frissítés: 2014-06-04 Még nem partner - Hogy lehetsz Faninfo Partner?

ELTE Vízisporttelep

Kajak-Kenu, Sárkányhajó, Sportközpont, Rendezvényhelyszín,
Az ELTE Vízisporttelepe közvetlenül a Duna soroksári mellékágának partján található, így adottságai mind a vízisportot űzőknek, mind a víz partján pihenni vágyóknak, kempingezőknek ideális. A 2010 őszén felújított, új stéggel és megszépült környezettel rendelkező sporttelepet zárható kerítés határolja el a víztől, így kisgyermekes családok számára is biztonságos. A hajótároló hangárban lehetőség van hajók tárolására hosszabb-rövidebb időre is. Hajóval nem rendelkező vendégeink pedig a helyszínen bérelhetnek 3-4 fős kenut, vagy 1-2 személyes kajakot. Kétágyas kabinok állnak azok rendelkezésére, akik több napot szeretnének eltölteni a sporttelepen. A Vízisporttelep területén sátorhely is bérelhető.

A terület akár kisebb összejövetelre, akár nagyobb családi- vagy céges rendezvényre is alkalmas. Lehetőség van bográcsozásra, grillezésre, vagy akár catering szolgáltatás igénybevételére is.  Ezekhez is segítséget nyújthat a Sporttelepen lévő hideg-melegvizes konyha.

Különleges élményben lehet része azoknak, akik sárkányhajót bérelnek a vízisporttelepen. A sárkányhajóhoz kormányost is biztosítanak, így garantált a biztonságos és szakszerű hajózás és a gondtalan kikapcsolódás. A sárkányhajó minimum 16-fővel bérelhető, egyszerre maximum 21 fő utazhat.
Elérhetőségek
1237 Budapest
Vízisport utca 48
Megközelíthetőség:
Boráros térről 23-as bus Pesterzsébet felső megálló, 151-es busz Sósfürdő megálló
vizisporttelep@eltesport.hu
Nyitva tartás
Hétfő7:00 - 21:00
Kedd7:00 - 21:00
Szerda7:00 - 21:00
Csütörtök7:00 - 21:00
Péntek7:00 - 21:00
Szombat7:00 - 21:00
Vasárnap7:00 - 21:00
Kedvezmények és
fizetési lehetőségek
ELTE dolgozóknak, hallgatóknak kedvezmény
Készpénz,
Belépők
1 személyes kajak/nap
1500 Ft
2 személyes kajak/nap
2000 Ft
3 szeméyles kenu/nap
2500 Ft
4 szeméyles kenu/nap
2800 Ft
Hajótárolás/év
85000 Ft
Sátorhely/nap
4000 Ft
Egyéb lehetőségek
  • Felszerelés vásárlás/bérlés
  • Terembérlés
  • Csapatépítés, Zártkörű rendezvények, Táborok, Rendezvényszervezés,
Faninfo tipp
Parkolás
Saját parkoló,
Kerékpár tároló
Étel, ital
Programok