Szabadidő
Utolsó frissítés: 2015-02-06 Faninfo Partner

Antall József Tudásközpont

Civil szervezet, Tudásközpont, Nonprofit szervezet, Humanitárius szervezet,

Az Antall József Tudásközpont (AJTK) a Budapesti Corvinus Egyetemmel együttműködésben, alapítványi formában jött létre. Megalakulását dr. Antall Józsefné 2009-ben a brüsszeli Antall-épületszárny avatásán jelentette be. Az alapítvány névadója dr. Antall József (1932–1993), aki a rendszerváltoztatás utáni Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke volt 1990 és 1993 között.

A Tudásközpont pártoktól, ideológiáktól és aktuálpolitikától független szervezet, amely elsődleges céljának tekinti az antalli hagyomány és szellemiség ápolását.

Fő tevékenységünk olyan programok megvalósítása, mely az egyetemi elméleti oktatáson túl széleskörű ismereteket biztosít a fiatal értelmiség számára konferenciák, előadássorozatok, képzések és kerekasztal-beszélgetések formájában. A Tudásközpont profilját meghatározza továbbá a politika- és társadalomtudományi kutatási tevékenység, illetve a könyvkiadás.

A Tudásközpont kiemelten fontos célja a tehetségkutatás és -gondozás. A tudományos munka az alap- és mesterképzésben résztvevő egyetemi hallgatókra, valamint doktoranduszokra épül. Gyakornoki programunk révén sok lelkes hallgató segíti az alapítvány munkáját, és vesz részt programjaink szervezésében. Itt lehetőségük van a változatos szakmai fejlődésre, a nemzetközi szakemberekkel való találkozásra, különböző tudományterületek alapos megismerésére, valamint elsajátíthatják a rendezvények megvalósításával kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat is.

Az AJTK folyamatosan építi nemzetközi kapcsolatait, valamint együttműködési lehetőségeket keres hasonló profilú hazai és külföldi intézetekkel.

1093 Budapest Közraktár utca 4-6
+36 1 482 7703
ajtk@ajtk.hu
Faninfo tipp
Fiataloknak
Tanulóknak
Nemzetiség: magyar

Alapítás éve: 2009

Nonprofit szervezet

Munkásság
Programok